László Evelin vagyok. Egy göndör lány, aki imádja a nyarat. Aki szeret táncolni az esőben, biciklizni, kertészkedni, mezítláb sétálni a füvön, naplementét nézni, hallgatni a madarak énekét hajnalban, bámulni a hullócsillagokat, érezni az erdő illatát eső után, feküdni a napon és forró nyári estéken sétálni a belváros kivilágított utcáin. Szerintem a nyárból sohasem elég…legalább 120nyár mindenkinek jár.

Gyerekkorom merengései során feltűnt, hogy valami nem stimmel az életünk B oldalával. Valami megváltozik 40 után. Nem méltó, nem elég és nem elég jó az, ahogy töltjük a 40 utáni éveinket. Ahogy nőttem és okosodtam úgy vált egyre tudatosabbá bennem, hogy mit is kellene tennem, hogyan kellene élnem, hogy méltó legyen a B oldal is és végül tényleg megadassék 120 csodálatos nyár.

null

Munka

Közgazdászként diplomáztam 2003-ban, majd néhány marketinges munkahely után vállalkozó lettem, és több, mint egy évtizede vezetek egy takarítócéget, a Freedom Clean Kft-t. Vállalkozóként szerzett tapasztalataim segítségével egyre határozottabban tudok célokat kitűzni és kitartóan megvalósítani. Megtanultam elbukni és felállni, csalódni és mégis bízni az emberekben, megérteni a cselekedetek mögötti motivációt. Hiszek abban, hogy elsőként csináld azt, amihez tehetséget kaptál, adj minél több értéket az embereknek, szenvedélyesen szeresd, amit csinálsz, és ha így teszel, az anyagi biztonság nem maradhat el. Másként nem is érdemes dolgozni.

Család

23 évesen ismertem meg a férjemet. 26 éves voltam, mikor megszületett az első lányunk, majd egy fiú és egy ikerpár követte, akik szintén lányok. Sokat tanulok a családomtól. Arról, hogy milyen sokfélék vagyunk és mindenki úgy tökéletes, ahogy van. Arról, hogyan kell igazán figyelni valakire és arról, hogyan maradjak higgadt a legteljesebb csatatér kellős közepén is. Az ikrekkel való első éves tapasztalataim során azt is megtanultam, hogy az emberi szervezet, az emberi test, az emberi elme olyan hatalmas és csodálatos, amit el sem tudunk képzelni. Olyan helyzetekben is talál kiutat és újra fel tud állni, amikben az eszünkkel már rég feladtuk volna.

Imádom, hogy ilyen óriási családom van, 4 gyerekem, 5 testvérem, 6 unokatestvérem, és most már az ő feleségeik, gyerekeik. Ha összejövünk karácsonykor, 45 teríték nem nagyon szokott elég lenni. 🙂

A szeretet tényleg nem osztódik, ha több embernek adod, hanem sokszorozódik.

Jóga

A 120 évig tartó értelmes és egészséges élet titkának kutatása során találkoztam a jógával, ami szinte azonnal a szenvedélyemmé vált. 11 éve oktatok és egyre több lehetőséget, csodát találok benne. Úgy gondolom és úgy tapasztaltam, hogy ez az az életforma, melynek segítségével visszaállíthatjuk a természetes testi és lelki állapotunkat. Azt a tökéletes állapotot, amilyenek valójában legbelül vagyunk.

Olyan óriási tudomány ez, melynek még csak a széleit boncolgatom, de már az is meg tudja változtatni az egész életet.

Küldetésem

A munkámban, családomban a jógában és a világban szerzett tapasztalataim egyre érleltek bennem egy gondolatot, egy küldetést. Ez pedig az, hogy mutassak utat az embereknek vissza a természethez. Mutassam meg milyen érzés visszafordulni. Kifelé figyelés helyett befelé figyelni, tisztelni a természetet és elfogadni azt, amit ad nekünk. A csendet, a békét, a szeretetet, a mozgás szabadságát és örömét, a tiszta táplálékokat, a bennünk rejlő hatalmas lehetőségeket és értékeket.

null